Nem "euro-rajongás" vagy "euroszkepticizmus", hanem "eurorealizmus".
Paruch professzor kifejtette, hogy a PiS lengyel külpolitikai elképzelésének alapvető jellemzője az eurorealizmus, szemben az euroszkepticizmussal és az eurorajongással. "Az euro-rajongás és az euro-szkepticizmus dogmatikus álláspontokká váltak, és ezen álláspontok képviselői nem tudtak kompromisszumot kötni, vagy akár csak módosítani véleményüket a nemzetközi tendenciák és különösen az európai helyzet alapján." - magyarázza.
Paruch professzor hangsúlyozza, hogy a PiS szempontjából téves a szkeptikusok és a rajongók közötti felosztás.
A lelkesek számára az EU fokozatosan prioritássá vált az állammal szemben, amelynek joga van korlátozni a tagállamok szuverenitását, sőt, beleszólni azok belpolitikájába. Az euró-rajongók (főként a liberálisok, progresszívek) az EU-t nem nemzetközi szervezetnek, hanem inkább egy "szuperállam" típusú entitásnak tekintik.
Ennek a szuperállamnak a lakói állítólag egy nemzetek feletti (vagy inkább posztnemzeti) társadalmat képviselnek. Ennek az irányzatnak a hívei azt várják, hogy a konstruktivista kísérlet végeztével létrejön egy európai föderáció, egy európai nemzetek romjain felépülő szuperállam.
A jogért és az igazságszolgáltatásért "ez az európai valóság meghamisítása és eltorzítása, amelyet a nemzetek és az őket képviselő államok uralnak, saját, történelmi folyamatok által formált politikai identitással [...] Nincsenek európaiak. Kontinensünket különböző népek lakják, és a kereszténységnek köszönhető közös vonások nem elégségesek ahhoz, hogy egy európai demosz létrehozzunk.".
Lech Kaczyński elnök számára e demosz hiánya az európai identitás és az európai közvélemény hiányát is jelentette. A PAP-nak adott 2006. januári interjújában a néhai elnök hangsúlyozta, hogy ".Az európaiak hajlamosak magukat lengyelként, németként, franciaként, dánként stb. meghatározni. [...]". Lech Kaczyński szemszögéből nézve az EU bebetonozó eleme "a tagállamok közötti szolidaritás a közös érdekek mentén".
Paruch professzor rámutat, hogy az integrációval kapcsolatos elméletek többsége a liberális gondolkodásból származik. "A liberalizmusban a következő elemek gyökereznek: (neo)funkcionalizmus, kommunikációelmélet, nemzetközi megközelítés, institucionalizmus és többszintű kormányzás. A liberálisok számára az EU a tudományos elemzések és előrejelzések tárgyává vált, valamint a nemzetközi kapcsolatok alapvető, történelmi jellegű változásainak érvévé. A realisták számára azonban az Unió csak egy nemzetközi szervezet, amelyet a nemzetközi kapcsolatokról, a külpolitikáról és az államról szerzett ismereteink alapján kell elemezni. "
A lublini politológus azt az elméletet állítja, hogy a szkeptikusok is túlértelmezik az EU politikai szerepét, és azt "a lengyel nemzetet és államot fenyegető fenyegetés identitásbeli, szellemi, civilizációs, kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból."
A szkeptikusok számára az Európai Unió az európai integráció negációja, és véleményük szerint Lengyelországnak az Unión kívül kellene cselekednie, amely sérti a nemzeti érdekeket, támadja a keresztény értékeket és veszélyezteti a demokráciát, sőt néha még a Szovjetunióra is hasonlít.
A PiS 2019-es nyilvános ülésén Konrad Szymanski parlamenti képviselő kiemelte, hogy szerinte a populizmusnak két formája van: az egyik Európa-ellenes, a másik Európa-kedvelő. Szerinte "az első nacionalista jelszavakkal, a második az EU nevében virágzik [...].".
Waldemar Paruch megerősíti, hogy a PiS eurorealista irányultságú választása, akárcsak a NATO-hoz való hozzáállása, "mélyen ideológiai". A továbbiakban kifejti, hogy az eurorealizmus egyik jellemzője ".az integráció széles körű elfogadása, de fontos fenntartásokkal:
1) a transznacionális közterek létrehozásának bizonyos tendenciái felé;
2) a fontos hatáskörök fokozatos átruházása a tagállamoktól az európai intézményekre;
3) először egy szuperállam, majd egy európai föderáció és egy európai nemzet mint társadalmi alap fokozatos létrehozása felé;
4. az Európai Unió politikai rendszerében rejlő eljárásokra és tárgyalásokra, amelyek felváltják azokat az értékeket, amelyekre a Közösségnek épülnie kell. "
Jarosław Kaczyński, a Jog és Igazságosság vezetője szerint az EU- (vagy NATO-) tagság önmagában nem tekinthető sikernek. Szerinte ami igazán számít, az a kormány hozzáállása ezeken a szervezeteken belül. Jarosław Kaczyński már Lengyelország 2004-es uniós csatlakozása előtt is azzal érvelt, hogy országa szuverenitásának megőrzése a tagság elengedhetetlen feltétele.
Waldemar Paruch kifejti, hogy a PiS számára az EU-hoz való csatlakozás egyszerre volt történelmi szükségszerűség és pragmatikus döntés. A PiS vezetői úgy vélték, hogy az EU-hoz való csatlakozás elutasítása arra ítélné Lengyelországot, hogy Moszkva keringési pályáján maradjon. 2002-ben Jaroslaw Kaczynski úgy foglalta össze ezt a helyzetet, hogy Lengyelország egyszerűen "nem volt más választása.".
Négy évvel később azonban ikertestvére, Lech volt hivatott elmagyarázni pártjának az uniós tagsággal kapcsolatos megközelítését. "[...] Én az Európai Unió mellett vagyok. Azt állítani, hogy az Unió egyik ellenzője vagyok, félreértés". Hangsúlyozni fogja azt is, hogy véleménye szerint Lengyelország uniós csatlakozása "hatalmas siker„.
Az uniós intézmények demokratikus deficitje
A PiS vezetése szerint az egyik legfontosabb tényező, amely meghatározza Lengyelország helyzetét az európai játékban, továbbra is az állami szuverenitás. Ezért a PiS már 2002-ben megfogalmazta azt a posztulátumot, hogy a lengyel alkotmány módosításával garantálja a lengyel alkotmányos jogok elsőbbségét az uniós szerződéses jogokkal szemben, követve ezzel Németország példáját. A PiS európai politikai jövőképének kulcsszavai a szuverenitás, a szolidaritás és a szabadság.
Waldemar Paruch professzor a Kaczynski testvérek politikai gondolkodását részletező könyvében megemlíti, hogy az EU-ba való belépés gondolatával "Két elv tiszteletben tartását követelték:
- minden olyan szerződéses határozatot, amely állami hatásköröket ruház át az EU-ra, népszavazással kell jóváhagyni;
- Az Alkotmánybíróságnak jogot kell kapnia arra, hogy értékelje az uniós szerződések összeegyeztethetőségét a lengyel alkotmánnyal.".
Ahogy Waldemar Paruch könyvében rámutat, a PiS vezetésének az európai intézményekkel szembeni kritikus hozzáállása nem új keletű. 2005-ben a Kaczyński testvérek kiadtak egy dokumentumot "Az Európai Unió. Katolikus Lengyelország a keresztény Európában, amelyben azt követelték, hogy "Istenre és Európa keresztény örökségére való hivatkozás beillesztése az Európai Alkotmányba".
Paruch professzor emlékeztet arra, hogy ez a dokumentum (amelyet nem sokkal a PiS 2005-ös parlamenti választásokon aratott győzelme előtt tettek közzé) éles kritikát fogalmaz meg az EU-val szemben. A szöveg egy szakaszából megtudjuk, hogy bizonyos szélsőséges esetekben "Az EU támogatja az emberi szabadság kifejeződésének és a nyitott társadalom szimbólumának tekintett degenerációkat, erkölcsi patológiákat, sőt bűncselekményeket is.". Waldemar Paruch ezután hangsúlyozza, hogy a PiS jövőbeli programjaiban, különösen a 2014-2019-es időszakban, már nem lesznek ilyen támadások.
A könyv későbbi részében a kiváló professzor, Krzysztof Szczerski, Andrzej Duda elnök egykori közeli tanácsadójának az európai intézményekről szóló nyilatkozatát veszi sorra. "Az európai intézmények [...] önmagukban nem képezhetik saját hatáskörük alapját [...] A Szerződések alapján csak a tagállamok ruházhatnak hatásköröket, mert a hatáskörök tekintetében ők rendelkeznek hatáskörrel". Más szóval, az uniós intézményekre úgy tekintenek, mint a tagállamok megsegítésére és a közjó érdekében végzett munkára tervezett eszközökre. "
Egy nappal azután, hogy 2015 őszén a PiS megnyerte a parlamenti választásokat, Brüsszel és Varsó viszonya hirtelen lehűlt. A konzervatív lengyel kormány szempontjából a baloldali-liberális eurokraták a felelősek ezért a helyzetért.
A PiS mind a mai napig bírálja az uniós intézményeket, amiért Waldemar Paruch úgy fogalmaz, hogy "politikai indíttatású beavatkozás a tagállamok belpolitikai ügyeibe". Ezért követelik a lengyel vezetők, hogy az uniós intézmények hagyjanak fel a hatáskörök kiterjesztésével, és a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása jegyében tartsák magukat a Lisszaboni Szerződésben foglaltakhoz ezen a területen.
Emellett a PiS több személyisége, köztük Jacek Saryusz-Wolski EP-képviselő is hangsúlyozza, hogy "kettős mérce", amelyet Lengyelországgal szemben az igazságügyi reformok keretében gyakoroltak. A lengyel igazságszolgáltatás közelmúltbeli reformjaival Varsó valóban az uniós mainstream célkeresztjébe került, annak ellenére, hogy az e területre vonatkozó új jogszabályok nagyon hasonlítanak a több nyugat-európai országban (nevezetesen Németországban és Spanyolországban) érvényesülőkhöz.
Waldemar Paruch ezután felidézi a PiS vezetőinek az Európai Parlamenttel szembeni kritikáját. Marek Kuchciński, a Szejm korábbi elnöke 2016-ban azt mondta, hogy az európai parlamentarizmus modellje "tervezési hibákkal rendelkezik és rosszul teljesít".
E problémák megoldására Marek Kuchciński a nemzeti parlamentek szerepének megerősítését javasolta, mivel szerinte ezek az egyedüli garanciái az EU megfelelő működésének. Marek Kuchciński két fő okból javasolta a nemzeti parlamentekhez fordulást. Először is, mivel a "erős demokratikus legitimáció". Másodszor, ezek alkotják a "az EU és a polgárok közötti kommunikációs platform".
Az EU három fő intézménye (Parlament, Bizottság és Tanács) közül az Európai Tanácsot tekintik a leglegitimebbnek, mivel az állam- és kormányfőket tömöríti.
A Jarosław Kaczyński pártja által az európai intézményekkel szemben megfogalmazott kritikák fent említett elemei nyilvánvalóan nem teljes körűek. Azonban ezek a jelek adhatnak némi magyarázatot arra, hogy a PiS a konzervatívok és a reformerek között van az Európai Parlamentben. Amint fentebb említettük, a PiS vezetői nem azért bírálják keményen az EU működését, hogy belülről rombolják le, hanem annak reményében, hogy javítani tudják a működését.
Politikai pragmatizmus: "versenyre ítélve"
Waldemar Paruch politológus felhívja a figyelmet arra az axiológiai vákuumra, amelyet a PiS a NATO- és EU-tagság kérdése körül megfigyel. Ez Bronisław Wildstein író szavait juttatja eszembe, miszerint "a NATO- és EU-tagságot övező szellemi légkör, bár hazánk számára előnyös volt, történelmünk utolsó felvonása lett volna.".
Waldemar Paruch azonban emlékeztet arra, hogy a PiS szempontjából Lengyelország tagsága ebben a két szervezetben lehetőséget jelentett arra, hogy gyümölcsöző politikai játékot folytasson a nemzetközi színtéren, feltéve, hogy ezt a tagságot átgondolt, ésszerű és pragmatikus módon használják ki.
A nemzetközi politikával kapcsolatban a lublini politológus kifejti, hogy a PiS abból az alapfeltevésből indul ki, hogy a világrend nem a nemzetközi normák, hanem a különböző államok közötti erőviszonyok alapján alakul ki "történelmileg arra ítéltetett, hogy egymással versenyezzenek.".
A győzelem reményében ezért meg kell erősíteni Lengyelország politikai potenciálját, különösen a szomszédaihoz viszonyítva, összehasonlító szempontból. A versenyképesség megőrzésének reményében a PiS mindig is (nagyon) kritikusan viszonyult Lengyelország euróövezethez való csatlakozásához.
Ugyanebben az értelemben ez az oka annak, hogy a PiS "olyan nagy jelentőséget tulajdonít bizonyos, az állam potenciálját közvetlenül befolyásoló tényezőknek, mint a demográfia, a hadsereg, a gazdaság, a politikai rendszer, az oktatás, a kultúra, az identitás [...] Ezen ágazatok megszervezése nélkül az állam nem lenne képes fontos szerepet játszani az EU-n belüli nemzetközi versenyben [...].".
Joanna Sanecka-Tyczynska politológus szerint a PiS eurorealista álláspontja három feltételezésen alapul. Először is, az állam létjogosultságának elsőbbséget kell élveznie az európai integrációval szemben. Másodszor, a tagállamok szuverenitása elsőbbséget élvez és fontosabb, mint az Unió, mivel az utóbbi önkéntes nemzetközi megállapodással hozta létre az európai közösséget. Harmadszor, az Unió jellege a nemzetközi kapcsolatok természetéből adódóan eleve konfliktusos.
Joanna Sanecka-Tyczynska, akit Waldemar Paruch idéz, kifejti, hogy a PiS politikai gondolkodásának egyik jellemzője a nemzetközi politika különböző forgatókönyveinek (vagy változatainak) kidolgozása. Megemlíti "Jarosław Kaczyński által kitalált hat forgatókönyv az európai integráció jövőjéről:
- visszatérés a gazdasági integrációhoz
- páneurópai szövetség létrehozása
- Többsebességes unió
- az EU alárendelése a német-orosz együttműködésnek
- az európai közösség regionális széttagoltsága
- EU-megoldás. "
E lehetőségek mindegyike a jövőbeli fejleményekhez igazodó politikai stratégiát igényel.
Paruch professzor a továbbiakban a Jog és Igazságosság párt szerinti eurorealizmust ismerteti, azt állítva, hogy a párt vezetői elutasítják az integráció/szuverenitás dichotómiát. A Kaczynski testvérek számára az EU-hoz való csatlakozás Lengyelország szuverenitásának megerősítését jelentette. E logika szerint "többé Európay" nem feltétlenül rímel a "kevesebb Lengyelország".
A PiS számára az EU-hoz való 2004-es csatlakozás egyértelmű "geopolitikai, történelmi, civilizációs és kulturális okokból [...] a PiS az EU-t olyan nemzetközi szervezetnek tekintette, amely szuverén tagállamokból áll, amelyek önkéntesen együttműködnek egymással [...] olyan nemzetközi környezetnek, amelyben különböző forgatókönyvek és változatok valósulhatnak meg, nagyrészt a Varsó által követett politikától függően [...].".
Waldemar Paruch elítéli, hogy a Jog és Igazságosság az EU-t olyan eszközként kezeli, amelyet Lengyelországnak saját érdekei érvényesítésére kell használnia. Ez a hozzáállás azt jelenti, hogy az EU-t nem tekintik politikai egységnek, hanem inkább a szuverén, szabad és egyenlő államok közötti együttműködés platformjának. Eszerint Lengyelország helyesen tette, hogy az EU tagjává vált, mivel ez belső (modernizáció) és külső (tőkeáttételi hatás) előnyökkel jár.
Ennek érdekében a Kaczynski testvérek szemében a közép-európai országok közötti szorosabb regionális együttműködés elengedhetetlen volt. "A Jog és Igazságosság párt Közép-Európát állandó geopolitikai egységként fogja fel, amely nemzetközi státuszától függetlenül létezik, míg az EU-t továbbra is egy bizonyos korszaknak megfelelő egységként fogja fel [...] Közép-Európát Lengyelország EU-n belüli pozíciójának megerősítését elősegítő tényezőnek tekintik.". E logika szerint tehát Lengyelország potenciálja önmagában nem elegendő a Berlin-Párizs tengelyhez viszonyított erőegyensúly helyreállításához.
Waldemar Paruch kifejti, hogy a PiS "racionalizált" Lengyelország hozzáállása az európai integrációhoz. "A Jog és Igazságosság az európai intézményeket olyan platformnak tekinti, amelyen az államok politikai játékot játszanak, és önző igényeik kielégítéséért versengenek. Ebben az összefüggésben a PiS vezetése visszaadja a politikának a szövetséges-ellenség polarizáción alapuló, megfelelően politikai dimenzióját [...].".
Ez a kettősség megfigyelhető Varsó NATO-val kapcsolatos politikájának összefüggésében.
A NATO "jobbá teszi a világot"
A PiS NATO-hoz való hozzáállását Lech Kaczynski volt lengyel elnök 2009. március 13-i beszéde alapján lehet összefoglalni. "A NATO jobbá teszi a világot. Lehet, hogy nem tökéletes szervezet, de a világ rosszabb lenne nélküle.".
Mint Waldemar Paruch rámutat, a lengyel külpolitika víziója eltér a Polgári Platform víziójától, amelyet a konzervatívok "kliensizmus"Moszkvával és Berlinnel kapcsolatban.
Lengyelország 1999-es NATO-csatlakozását a lengyelek túlnyomó többsége teljes mértékben sikeresnek ítélte. Ez lehetővé tette Lengyelország számára, hogy kilépjen a Szovjetunió összeomlása után Közép-Európában kialakult "szürke zónából".
A Kaczyński testvérek már a 20. és 21. század fordulóján hangsúlyozták, hogy a NATO-tagság önmagában nem elég. Az EU-hoz hasonlóan a PiS Lengyelország NATO-tagságát nem öncélúnak tekinti, hanem a közép- és kelet-európai régió biztonságának stabilizálásához szükséges első lépésnek.
A Jog és Igazságosság számára a NATO a politikai-katonai szintű multilaterális együttműködés legfontosabb formája, amely garantálja a kontinens biztonságát és stabilitását. Így az uniós tagság gazdasági előnyei háttérbe szorítják a katonai biztonságot, amelyet a legmagasabb prioritásnak tekintenek.
Paruch professzor kifejti, hogy az Egyesült Államok NATO-ban betöltött kulcsszerepe a Jog és Igazságosság párt soraiban érthető. Ebből a szempontból az amerikai vezetés nem fatalizmusnak, hanem egy olyan állapotnak tekinthető, amelyet meg kell becsülni.
2009-es programjában a PiS három pillért mutat be Lengyelország nemzetközi pozíciójának kialakítására:
- NATO-tagság
- partnerség az Egyesült Államokkal, és
- szoros együttműködés az "Európai Uniótól keletre fekvő" független államokkal - a keleti partnerség országai (Oroszország és Fehéroroszország kivételével)
A PiS NATO-hoz való hozzáállását szemléltető egyik kérdés a rakétapajzs felállítása, amelynek hivatalosan meg kellene védenie a NATO keleti részét egy esetleges iráni vagy észak-koreai támadással szemben. Ennek a rakétapajzsnak a telepítése elvileg "garancia a lengyel-amerikai stratégiai partnerségre".
A NATO-tagságot és Lengyelország pozíciójának megerősítését ebben a szervezetben a Jog és Igazságosság párt mérföldkőnek tekinti a lengyel külpolitikában.
Paruch professzor munkájában megemlíti az e párthoz kötődő legmagasabb személyiségek (elnökök, miniszterelnökök, védelmi és külügyminiszterek stb.) számos kezdeményezését, amelyek célja a hadsereg modernizálása volt, ugyanakkor a NATO, különösen az amerikai csapatok katonai jelenlétének növelése lengyel területen.
Jarosław Kaczyński és támogatói osztják azt a véleményt, hogy Lengyelország történelme szilárd érvekkel támasztja alá azt a tézist, hogy a béke és a stabilitás soha nem garantálható örökre. Ezt a logikát követve tehát a NATO által képviselt stratégiai befolyásra kellene támaszkodni egy potenciális agresszor elrettentése érdekében.
A mai napig a PiS a legamerikabarátabb lengyel párt. A volt honvédelmi miniszter, Antoni Macierewicz szerint ez az egyik oka a párt választási sikerének. Szerinte "A lengyelek biztonságérzetet keresnek, és a PiS az egyetlen párt, amely világosan és határozottan elmagyarázza a NATO-val, és így de facto az Egyesült Államokkal való szoros együttműködés fontosságát. [...] Ha lenne egy jobb lehetőség, akkor érdekelne minket. Eközben fő stratégiai partnerünk az Egyesült Államok.".
A Jog és Igazságosság párt és választóinak az Egyesült Államokkal szembeni barátságos hozzáállása Oroszországgal szembeni éles bizalmatlansággal párosul. Lengyelország erős keleti szomszédját régóta a regionális biztonságra és a közép- és kelet-európai országok területi integritására jelentett legfőbb fenyegetésnek tekintik.
A csecsen háború (2002), a grúziai konfliktus (2008), a szmolenszki katasztrófa (2010) és annak következményei, valamint a kelet-ukrajnai összecsapások (2014 óta) és a Krím elcsatolása megerősítették a lengyel konzervatívok Kremllel kapcsolatos aggodalmait. Kétségtelen, hogy az ukrajnai konfliktus 2022 februárja óta tartó eszkalálódása csak tovább erősíti ezt az álláspontot.
Sébastien Meuwissen
