Vasárnap (október 2-án) Marek Kuchciński marsall meghívására Przemyślbe érkezett egy előadással Prof. Zdzisław Krasnodębski, a neves eszmetörténész, több könyv szerzője, a Brémai Egyetem és a varsói Stefan Wyszyński Bíboros Egyetem oktatója. Krasnodębski professzor a nagyszámú közönséggel (a Przemyśl Zenei Társaság koncerttermében) megosztotta gondolatait a "globalizációról, a nemzetek szabadságáról és a modern hazafiságról". Íme a beszéd fő részének rövidített változata:
A "Polgári Platform" támogatottsága nagyrészt azon a széles körben elterjedt felfogáson alapul, hogy ez egy modernizációpárt, amely a világgal egy irányba halad. Akik ezt hiszik, ugyanakkor a "Törvény és Igazságosságot" konzervatív és nem túl modern erőnek tartják. Krasnodębski professzor kritikusan elemezte ezeket a véleményeket és ezt a meggyőződést, hivatkozva a történelemre és elemezve a jelenlegi európai és világbeli fejleményeket.
{gallery}krasnodebski2011{/gallery}
Történelmileg így alakult ki a nemzetállamok eszméje 1918-ban, amikor az összeomló birodalmakat felosztották az egyes nemzetek között. Ezek átfedő kulturális és politikai határokat vettek fel, és a nemzetek szabadságának kifejeződéseként jelentek meg. Lengyelország paradoxona ebben az időben a hosszú rabság után újjászületett lengyel állam lakosságának többnemzetiségű összetétele volt. A háború előtti Lengyelországban a lakosságnak csak 64 százaléka volt lengyel, és valószínűleg még kevesebb volt a politikailag tudatos lengyel. 1989-ben ez másképp volt. A háború és a Lengyel Népköztársaság egész történelme hatására Lengyelország gyakorlatilag egynemzetiségű állammá vált, ráadásul a lengyelek túlnyomó többsége katolikusnak vallotta magát. Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején azonban a globalizáció folyamatához kapcsolódóan már az a meggyőződés alakult ki, hogy a nemzetállamok kora a végéhez közeledik. Ez volt a helyzet Nyugat-Európában. Németországban akkoriban azt mondták, hogy a régi lengyel-német konfliktusok lényegtelenek, mert jön az európai integráció, és hamarosan mindannyian európaiak leszünk.
Abban az időben egy másik dogma uralkodott, a neoliberális dogma, amely szerint minden gazdasági nyitás pozitív, és a piac tévedhetetlen. Ez ellentétben állt az 1918-ban és a két világháború közötti időszakban uralkodó nézettel, amikor általánosan elfogadott volt a gazdasági nacionalizmus, amely a saját ipar fejlesztését és a protekcionizmus alkalmazását szorgalmazta a saját ország gazdaságában. De 1989-ben minden más volt. Ha a kommunizmus megdöntésének folyamata 20 évvel később zajlott volna le, ma egészen másképp építenénk fel gazdaságunkat. A gazdasági liberalizmus dogmái ugyanis már most összeomlóban vannak. Ma már neves közgazdászok, még Nobel-díjasok is egyetértenek abban, hogy a piac nem tévedhetetlen, és bizonyos mértékig a tőkének is van nemzetisége.
A globalizmus és a neoliberalizmus nyomán az Európai Unió vezető országaiban is elítélik a nacionalizmust. Érdekes azonban, hogy amikor egy magyar vagy lengyel politikus követel valamit a hazája számára, azt "nacionalizmusnak" nevezik (egyébként Németországban a "Jog és Igazságosság" pártot próbálják ilyen címkével illetni, nemzeti-konzervatív erőnek nevezve) - de amikor egy német vagy francia politikus teszi ezt, azonnal hangsúlyozzák, hogy ez európai érdek. Amikor a közelmúltban az Oroszországból a Balti-tenger feneke mentén futó vezetékből az első gáz a Kreiswaldba áramlott, a német rádió arról számolt be, hogy ez a legfontosabb európai energiaprojekt, amely megkerüli az instabil tranzitországokat. Természetesen a német hallgatót nem tájékoztatták arról, hogy a vezeték a stabil és demokratikus Lengyelországot is elkerüli, mert ez valahogy nem illeszkedne a beruházás "európaiságához". Az ilyen példákat még sokáig lehetne sorolni.
A globalizmus és a modernitás ezen perspektívájában elgondolkodhatunk azon, hogy van-e még értelme a hazafiságnak, nem anakronisztikus-e. A hazafiság pozitív tulajdonság?
Nyugat-Európában már negatív felhangot kapott, olyannyira, hogy a diákok félnek bevallani ilyen érzéseiket. Pedig a hazaszeretet a hűség erényei közé tartozik, és azt jelenti, hogy szorosabban kötődünk a saját nemzetünkhöz, mint másokhoz. Bizonyos értelemben az egyes ember élete a közösség életében való részvétel által nyer mélyebb erkölcsi értelmet. És ha nem érezzük magunkat kapcsolatban, ha nem tekintjük az életünket nemzetünk életének részének, akkor veszítünk valamit. Megfosztjuk magunkat egy bizonyos fontos dimenziótól. És ma éppen ezen a síkon mutatkozik meg az alapvető különbség hazánk két fő politikai ereje között. Ma - ahogyan a függetlenség elvesztésének időszakában, a 18. század végén és később is elég gyakran - sok olyan hangot hallani, amely megkérdőjelezi, hogy van-e értelme kitartani egy független, szuverén, közepes méretű, saját intézményekkel és gazdasággal rendelkező európai állam gondolata mellett. Késnek a lengyel vonatok? - Nos, akkor, halljuk, vegye át őket a Deutsche Bahn. "Lot" nem hatékony? - Vegye át a Lufthansa.
Ma a világ változik. Megjelentek az úgynevezett "feltörekvő hatalmak": Kína, India, Brazília. Ezek az országok nem kívánják feladni a szuverenitás klasszikus politikáját. Ennek eredményeképpen az egész világpolitika megváltozik. Mindenki azon tűnődik, hogy mikor lesz Kína a világ legerősebb országa. Európában is nagy változás történt. Ma már azt mondják, hogy a legerősebb országoknak kellene vezetniük az Európai Uniót, és hogy az Uniót de facto egy "francia-német igazgatóság" irányítja.
Maguk a németek azonban egyértelműen dilemmában vannak, hogy hogyan védjék meg egyszerre szuverenitásukat és demokráciájukat. Mert nincs más demokrácia, mint a demokrácia egy nemzetállamban, egy szuverén államban. A német alkotmányjogászok arra figyelmeztetnek, hogy az európai integráció nem mélyíthető tovább. A közelmúltban hatalmas vita alakult ki arról is, hogy Merkel kancellár ígérhet-e segítséget Görögországnak anélkül, hogy a német parlament hozzájárulását kérné. Végül is ez azzal a kockázattal jár, hogy a német parlament marginalizálódik, és ezzel egyidejűleg a választók és a demokrácia is marginalizálódik. Mert ez azt jelentené, hogy a német nép már nem szuverén.
Ezeket a kérdéseket azonban a kormánypárt egyáltalán nem teszi fel Lengyelországban, és csak 300 milliárd zlotyt ígér az Európai Unió kasszájából, amelyet ezekre a befejezetlen és visszamaradt útépítési projektekre fog költeni. Úgy tűnik, hogy a lengyel állam és nemzet jövőjét érintő fontosabb kérdések nem érdeklik. Eközben a helyzet Európában és a világban olyan dinamikus, hogy a globalizáció és a nemzetállam hanyatlásának ideológiája maga is anakronisztikussá válik. Fel kell tehát tennünk magunknak (a politikusoknak és a választóknak egyaránt) a kérdést: mi Lengyelország helye Európában és a világban? Kik akarunk lenni? Szabad emberek akarunk-e lenni a saját országunkban, egy önmagáért felelős nemzet, vagy azt akarjuk - még ha valamivel jobb helyzetben is lennénk -, hogy alárendeljük magunkat néhány tőlünk független struktúrának?
Nos, úgy tűnik, Lengyelország fejlődésének alapja többek között a következő: egy erős lengyel állam (amely természetesen harmóniában él a szomszédaival), egy egészséges és erős nemzeti identitás, megfelelő történelempolitika - ez az, amit a "Jog és Igazságosság" programjában is megtalálunk.
Őseink gyakran dilemmáztak: harcolni vagy nem harcolni? Szerencsére ez a dilemma ma már nem aktuális, bár még nem tudni, hogy a jövőben nem lesz-e az. Klich miniszter gyakorlatilag lefegyverezte a lengyel hadsereget, és a modern világban a katonai erő és az önvédelem képessége is fontos. A mai hazafiság azonban kissé más jellegű. Lech Kaczyński elnök ezt egyik beszédében vázolta fel: "A mai hősiesség általában már nem a fegyveres harc hősiessége, bár vannak kivételek. A becsületes, tisztességes, jól szervezett lengyel állam felépítésének hősiessége kell, hogy legyen. A negyedik köztársaság hősiessége. A hazaszeretet felelősség a jövő nemzedékekért, az állam sorsáért. Ez azoknak az emlékét őrzi, akik a legmagasabb árat fizették szabadságunkért. Ahogy nincs hazafiság a nemzeti történelemre való emlékezés nélkül, úgy nincs hazafiság a jövőért való felelősségvállalás nélkül."
