A több mint 20 év után újraaktivált Przemyśl Kulturális Társaság, amely 1989 és 1990 fordulóján jött létre a Szolidaritásból és az antikommunista ellenzékből kiinduló polgári mozgalom folytatásaként, aktivizálja az egykori antikommunista aktivisták és azok környezetét. akikhez közel áll az irodalom, a művészet, a filozófia és a környezetvédelem. December 3-án, szombaton az egykori empik székhelyén tartották a „Padlás” című könyv promócióját, amely a Marek Kuchciński találkozóinak rendszeres résztvevőivel – lengyelországi és külföldi politikusokkal, tudósokkal, költőkkel, művészekkel – interjúkat tartalmaz. Portál A szabadság archívuma – Przemyśl földje és régiója 1967-1997 (archiwumwolnosci.pl) olyan, mint a folytatása - itt is találunk emlékeket az események résztvevőiről a hatvanas évekből, közvetlenül tőlük szolgáltatva, újságírói torzítások nélkül, a Biztonsági Szolgálat szűrői nélkül. Őszinte beszélgetések, gyakran szentimentális emlékek a Lengyel Népköztársaság életéről, összeesküvés, szerelem, sikerek, csalódások, barátság. A találkozók kezdeményezője, Marek Kuchciński hangsúlyozta, úgy szeretnénk beszélni, hogy minél több személyes, olykor szentimentális találkozás, érzelem derüljön ki. Az érzelmek nem csak a politikában fontosak, érzelmek nélkül valamiféle robotokká válunk, amelyek tisztán racionálisan nézik a világot, és a világ mégis bonyolult.

A portál az interjúkon és visszaemlékezéseken kívül fényképeket és archív anyagokat is tartalmaz: Kategória: Fotóalbumok – Freedom Archívum (archiwumwolnosci.pl)

A promóción részt vett a PTK elnöke dr Jan Musiał, prof. Jan Draus, prof. Jan Majchrowski, prof. Jerzy Piórecki, rendező Janusz Czarski, Piotr Jegliński, Katarzyna Jeglińska, Wienczysław Nowacki, Henryk Cząstka, Jan Karuś, Stanisław Kusiński, Pępek atya, Andrzej Szpyt atya, dir. Jan Jarosz, Lucyna Podhalicz, Piotr Pilch, Waldemar Wiglusz, Stanisław Chęć, Marek Bańkowski, Jolanta Róża Kozłowska, Marek Kamiński, Adam Pawluś, Robert Choma, Beata Kot, Andrzej Matusiewicz, Jerzy Bonarek, dir. Narcyz Piórecki, Adam Łoziński, Bogusław Zaleszczyk, Beata Kot, Ilona Stepek, Karolina Bogusz, Wit Siwiec, Dawid Lasek, Ernest Nowak, Ryszard Miłoszewski, Marek Mikrut, Arkadiusz Mazur, Andrzej Paniw, rendező. Wit Wójtowicz, Alicja Guła, Witold Wiśniewski, Krystyna Makara, Janusz Obłąk, Lucyna Czarska, Marek Kamiński, Zenon Zegarski, Zdzisław Szeliga, Artur Brożyniak, Daniel Krawiec, Brygida Busz, Krzysztof Sałata. Knut Ingars Western, Agnieszka Bukowa-Jedynak, Ryszard Miloszewski, Stanisław Wnorowski, Ryszard Góral

BEVEZETÉS

A tetőtér egy titokzatos helyhez kapcsolódik, amely kissé el van rejtve egy véletlen látogató elől. Ugyanakkor kíváncsiságot ébreszt, hogy mit rejt, valami tiltott ígérete, dolgok, gondolatok, képzelődések oázisa, amelyek egy pillanatra megálltak a való világban felmerültek közötti utazásban. A padláson összegyűjtött élmények új értelmet nyernek, és újra visszatérnek az emberekhez. Ilyen volt a "Strych Kulturalny": egy földalatti újság, amely a padláson jött létre, az ellenséges világ elől menedéket kereső emberek fejében.
A folyóirat neve a nemzedékek örökségére utalt; poros, elhagyatott valahol a padláson, de enélkül hiányos lenne a közösség képe. Egyesek számára ez alkalom volt a művészettel való találkozásra, mások számára egy új gondolat, egy ötlet. Az Attic Cultural nemcsak egy irodalmi és művészeti folyóirat neve, hanem egy önálló kulturális cirkulációt létrehozó baráti társaság találkozóhelye is. Egy családi ház átalakított padlása, tele művészek munkáival, festményekkel, könyvekkel, ahonnan a környező dombok láthatók. A ház előtt több évtizedes, elterülő almafás, régi gyümölcsös, kaszálatlan többvirágos réttel. Sok zöld mindenhol. „A tetőtér (padlás) szemszögéből szemléltük a minket körülvevő világot, nem feledkezve meg a földalatti létezéséről sem. Így egy kicsit dualista életet éltünk: dolgoztunk, intéztük a mindennapi dolgokat a kommunista szabályok szerint, de lelkileg valami sokkal fontosabb mellett” – írta Marek Kuchciński, a tetőtér tulajdonosa, a folyóirat egyik szerkesztője. az utánnyomás bevezetőjében. (Az SK-t Jan Musiał, Mirek Kocoł, majd Mariusz Kościuk is szerkesztette).
Jarosław Piekalkiewicz professzor nem fél a merész összehasonlítástól: A padlás fontosabb volt, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Ezeknek a találkozóknak a hangulata a Honi Hadseregben gyűjtött gyűjteményeimet juttatta eszembe. A padláson, akárcsak a hazai hadseregben, szabadnak éreztük magunkat. Természetesen a háború alatt sokkal többet kockáztattunk, a kínzások és a halál miatt, de nekünk és a tetőtér tagjainak is "Lengyelország még nem pusztult el, amíg élünk." A padláson résztvevők a hatóságok zaklatását kockáztatták; kommunisták, sőt talán letartóztatások, és minden bizonnyal nehézségek a szakmai pályafutásukban. Mint mi a Honi Hadseregben, ők is kisebbségben voltak, mert a lengyelek többsége úgy gondolta, hogy élni kell.
A Kulturális Padlás a mai napig szimbólum. Lengyelországban nincs az 1980-as évek politikájával foglalkozó komoly szakértő, aki ne látná a változás magját a „padlásban”. Nem lobbant lángra, ami az egész kommunát felemésztette, de ez volt az egyik szikra, ami akkoriban beindította a képzeletet. Marek Kuchciński legnagyobb ellenfelei is elismerik, hogy olyan helyet tudott teremteni a Lengyelország peremén fekvő Przemyślben, amely mások számára is jelet ad: „Továbbra is eljuthatunk”, ismert gondolkodókat vonz, hitet ad a fiatal aktivistáknak. Mert ha sikerrel járt Przemyślben, amely közelebb van a vad Bieszczady-hegységhez, mint a nagyvárosi kanapék szalonjaihoz és a nagyipari munkásmozgalmakhoz, miért ne csinálna forradalmat máshol? Tegye vonzóbbá az emberre, a kultúrában elfoglalt helyére, a történelemre, a lázadás különféle megnyilvánulásaira vonatkozó mélyebb elmélkedéssel.
Ha a mai eszmék kialakulására gondolunk, azonnal feltételezzük a szűrőbuborék jelenlegi valóságát. Társadalomként kis csoportokba porlasztunk. Ideológiai kereteket szabunk magunknak, ezeket is a technika szabja ki. Ma a nézeteket nagyrészt az internetes információszűrő rendszerek lélektelen algoritmusai formázzák. Állítólag az intellektuális kényelem zónájában tartanak bennünket, kielégítve előre meghatározott igényeket. Az 1980-as évek Przemyślje nem ismert olyan kereteket, amelyeknek köszönhetően a független kultúra egy helyen találkozhatott a mezőgazdasági ellenzékkel és a földalatti Szolidaritással. A mélyen katolikus, Galíciára vágyó értelmiség megtalálta a közös nyelvet a gazdálkodóval, akinek fő gondja az ellenőrzött sertésvásárlás és az állami gazdaságok nyers valósága volt. A hippilázadók szenvedélyeinek olvasztótégelyében Ignacy Tokarczuk przemyśli püspök szavai keveredtek. A hagyományos lengyel vallásosság ütközött Wittgenstein kétértelmű hitének logikájával.
Elmondható tehát, hogy ez a tanulmány nem arról szól, hogy egyértelműen megörökítsük, mi is történt valójában egy kis ház padlásán Przemyśl külvárosában. Örökre az ott tartózkodó emberek értelmezése marad. Mert különböző okok miatt jöttek, különböző utakon jártak, és ez volt ennek a helynek az erőssége. Ma már az akkori házigazda is felméri. Olyan nehéz egyértelműen értékelni, mint maga a "Strych Kulturalny". A szejm marsallja, formális felsőoktatás nélkül, a kormánypárt politikusa, a pragmatikus tervezéséről és hatékonyságáról híres politikai csoportosulás elitje. Vagy talán egy ember a padlásról, egy írógép fölé görnyedt álmodozó, akit a Lublini Katolikus Egyetemről távolítottak el, könyvekkel körülvéve, és szabadságra vágyik a Bieszczady-hegységben tett hosszú magányos vándorlás során. Ez a másik arc szinte ismeretlen. Egy dobos az avantgárd művészetben, részt vett azon a színpadon, amelyen Grotowski sétált, és egy hippi, aki a lublini rétet kergette, búzavirágot, mákot, konkolyt és kalászokat szedett mezei csokorhoz barátainak, akik orosz galuskával etették.
Marek Kuchciński nem csak azért hagyta legerősebb nyomát, mert ő volt a tetőtér házigazdája - sőt, nem ő vezette maga a magazint -, hanem szervezési adottságai is voltak. Meg tudta győzni, kinek kellett egy mimeográf gépet találnia, ki tudott húzni a földből egy tömb papírt. A makacsságot bátorsággal ötvözte. A földalatti Szolidaritásban nem a politizálásról volt ismert. Sziléziában és Podkarpacie-ban viszont úgy tudták, hogy ha valakit internálással fenyegetettnek kell áthelyezni, akkor elég Marekkel beszélni, mert ki tudta hozni az UB által keresett személyeket egy mozgó vonatból. Kuchcińskit nagyra becsülték a püspökök és a rendes papok. Általában azonban inkább az árnyékban volt. A "Strych Kulturalny" általában a szellemi örökségre is utal, filozófusok és történészek nevével fúrja meg a beszélgetőpartner tudatát.
Nehéz egyértelműen meghatározni, hogy mi volt a "kulturális padlás", és milyen hatással volt sok ember tudatára. Krzysztof Dybciak professzor, irodalomtörténész és -elméletíró, esszéista és versek szerzője felidézi a kulturális eseményeket, amelyeket néha "padlásgyűléseknek" is neveznek, és a folyóirat számait: "Eredeti jelenségek voltak a kommunista állam struktúráin kívül létező független kultúra térképén. Az egyik szokatlan jelenség az volt, hogy nem csak Lengyelországból vonzott munkatársakat. Abban az időben valóban kivételes volt, hogy ennyi brit művész és értelmiségi lépett fel egy (európai mércével mérve) kisvárosban, közvetlenül a Gonosz Birodalom határán. És nem akármilyen művészeket láttak vendégül Przemyślben; Mark Lilla és Roger Scruton professzorok a világ bölcsészettudományainak fontos alakjai. És mégis, a szabad kultúra ilyen értékes jelenségéről a nyolcvanas években kevés az ismeret".
Marta Olejnik