Az igazi értékek egyetemesek, nem öregszenek, nem függnek a pillanatnyi trendektől. Az országokat, nemzeteket és közösségeket állandó értékeknek kell vezérelniük. Az egyik az identitás. Lengyelország évszázadokon át erre építette függetlenségét. Az identitás az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy különbözőek legyünk a sokféleségben.

Öt évvel ezelőtt, az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulója alkalmából az a megtiszteltetés ért, hogy beszédet mondhattam a Magyar Országgyűlés budapesti székházában. Ma már nem is emlékeznék rá, ha nem a színfalak mögött folytatott beszélgetésekről lenne szó. Már öt évvel ezelőtt is arról beszéltünk, hogy együttműködésünk ma is jó példa lehet az Európai Unió más országai számára.

Lengyelország és Magyarország évszázadok óta képes beszélgetni egymással, tiszteletben tartani egymás különbözőségeit, néha ugyanazon a zongorán játszani, néha több különböző zongorán. Megértjük, hogy közös érdekekről kell beszélnünk, és közös célokat kell követnünk, ugyanakkor tiszteletben tartjuk, hogy néha más utakon járunk, sok kérdésben más a véleményünk, és nem kényszerítjük egymást arra, hogy ugyanazt a megoldást fogadjuk el.

Közös történelmünk megtanított minket erre: megfigyeltük, hogy mely gazdasági modellek és jogalkotási megoldások előnyösek az ország számára hosszú távon. Néha az, ami ma úgy tűnik, hogy széllel szemben járunk, egy idő után kiderül, hogy mások számára a legjobb útvonal. Ugyanakkor jogunk, sőt kötelességünk saját polgárainkkal szemben, hogy az egyetemes értékek és az egyéni tapasztalatok által formált lelkiismeretünk döntését kövessük.

Az elmúlt években Lengyelország és Magyarország valódi partnerekké váltak, és nemcsak saját politikájukat alakították ki, hanem egész Európában befolyásolják az eseményeket. Lengyelország és Magyarország, valamint az egész visegrádi csoport közös hangja hangosabbá vált, így könnyebb meggyőzni az Európai Uniót értékeinkről és elképzeléseinkről.

Ezért veszem a bátorságot, hogy ma felidézzem ezt a beszédet, mert úgy látom, hogy az idő múlása ellenére még mindig aktuális. És a szavak miatt is, amelyeket öt évvel ezelőtt hallottam Magyarországon: "Emlékezz vissza a szavaidra néhány év múlva. Lássuk, hogy még mindig aktuálisak-e. Csak akkor lesznek igazak".

Tisztelt Országgyűlés elnöke!

Tisztelt Németországi Szövetségi Tanács elnöke!

Tisztelt képviselők,

Excellenciák, Eminenciák,

Hölgyeim és Uraim

Nagy megtiszteltetés és kiváltság számomra, hogy ezen a történelmi jelentőségű napon, a magyar nemzeti felkelés 60. évfordulóján felszólalhatok a magyar parlamentben, mintegy 60 millió Lengyelországban és külföldön élő honfitársam nevében.

Köszönöm a meghívást és a lehetőséget, hogy a Lengyel Köztársaság Szejmjének és a lengyel nép képviselőjeként szólalhatok fel.

Tisztában vagyok e pillanat kivételes jelentőségével. Magyarország a modern európai demokrácia és parlamentarizmus egyik hazája, akárcsak Lengyelország. Ennek látható bizonyítéka a magyar Parlament épülete, amely nemcsak szépségével, hanem a magyar hagyományokban és történelemben rejlő erős történelmi gyökereivel is lenyűgöz. Ezért vált több mint egy évszázada a magyar nagyság és az országgyűlés intézménye közötti kapcsolat szimbólumává.

Hazáink éppen a parlamentarizmus körülményei között élték meg legnagyobb virágzásukat. A lengyel és a magyar szejmben alakult ki a hazafias magatartás, az állam okának megértése, a jogi kultúra és az állam iránti felelősség.

Amikor Európában - nyugaton és keleten egyaránt - az abszolutizmus meghonosodott, elődeink Magyarországon és Lengyelországban demokráciát gyakoroltak. Ez a demokrácia páratlan gazdasági fejlődéssel járt együtt. Büszkék vagyunk a múltunkra, ez a mai Lengyelország és Magyarország történeti politikájának alapja.

Mind a Lengyel Királyság, mind a Magyar Királyság a középkorban egyedülálló állammodellt hozott létre, amely az összes állam együttműködésén és a különböző vallások toleranciáján alapult. Őseink képesek voltak megfelelni az akkori kihívásoknak.

A magyar és a lengyel sorsok sajátos vonása a kölcsönös összefonódás és történelmi közeledés. Ennek a jelenségnek az okait a kereszténységből származó hasonló értékek ápolásában és a saját hazához való viszonyulásban látom, amely a haza szolgálatának kötelezettségén alapul.

Számunkra az egyenlőség, a szabadság és a testvériség nem csupán politikai jelszavak, hanem a politikai élet szükséges és egyetemes jellemzői. Ezért lettek a lengyelek és a magyarok a 19. században a mi és az önök szabadságának harcosai. Ugyanez a jelmondat szerepelt a zászlajukon 1956-ban is, amikor a Szovjetunió "gonosz birodalma" és a kommunizmus ellen léptek fel, amely ellentmondott az európai értékeknek és fenyegette a közép-európai nemzeteket.

Az 1956-os lengyel-magyar szolidaritás nem érthető meg a múlt nélkül. Három szimbólumra fogok hivatkozni.

Először - ugyanabban a történelmi időben - a 10. század végén a lengyelek és a magyarok nemcsak felvették a latin rítusú kereszténységet, hanem saját államokat is építettek itt, Közép-Európában, megadva annak legfontosabb politikai és kulturális jellemzőit. Európa e részén a politikai és vallási kultúra fő központjai lengyel vagy magyar eredetűek.

A második, hogy a magyar Országház nagytermeiben (szintén ebben a teremben) függő hat királyi címer közül öt közös uralkodókat és dinasztikus kapcsolatokat jelez. Ma azt mondanánk, hogy Lengyelország és Magyarország történelmük nagy részében politikai és katonai szövetséget kötött. Ezt igazolták a várnai és mohácsi csaták, a kölcsönös segítségnyújtás a 19. századi nemzeti felkelésekben és a két világháború alatt.

Harmadszor, a lengyelek és a magyarok fontos és legtöbbször nehéz helyzetekben az isteni gondviseléshez folyamodtak és bíztak benne. 1823 óta énekeljük Magyarország himnuszát: "Isten óvja a magyarokat és adja meg nekik kegyelmedet!". Néhány évvel korábban, 1816-ban a lengyel nemzeti dalban már szerepelt a következő szöveg: "Istenem! Te vetted körül Lengyelországot oly sok évszázadon át a hatalom és a dicsőség ragyogásával". Lengyelország és Magyarország több évszázadra a kereszténység bástyájává és Európa védelmezőjévé vált.

Lengyelország és a lengyel nemzet mindig hálás marad Magyarországnak azért a segítségért, amelyet a lengyelek, köztük a zsidó származású lengyel állampolgárok a második világháború alatt Magyarországon kaptak. A népeink közötti érzelmi kapcsolat túlélte a II. világháború nehéz időszakát.

Bármennyire is különbözünk, a második világháború után a sorsunk azonos volt. A "vasfüggöny" mögött voltunk. 1956-ban a lengyelek és a magyarok ismét kinyújtották a kezüket a függetlenségért, és kölcsönös szolidaritással harcoltak az államért, az értékekért és a demokráciáért. Az akkori idők vitathatatlan államférfijai, a "korona nélküli királyok" Stefan Wyszyński lengyel és Jozef Mindszenty magyar prímás voltak. Ők voltak azok, akik rámutattak arra, hogy értékek nélkül nincs függetlenség és demokrácia, és hogy a megszálló erőkkel való együttműködés nem egyeztethető össze Lengyelország és Magyarország állameszméjével, és ennek mély történelmi létjogosultsága van. Ellenállásunknak szinte missziós dimenziót adtak.

Hálásak vagyunk a lengyelek 1956-os szolidaritásának magyar emlékéért. Ez a harcoló felkelők számára humanitárius szállítmányok és vérellátás formájában mutatkozott meg, aminek olyan szépen állít emléket a budapesti Bem József téren néhány napja leleplezett emléktábla.

Lengyel vagyok, tehát európai vagyok. Európai vagy, mert magyar vagy. Ez a sorrend, ez az ok-okozati összefüggés a jövőben is érvényesülni fog, mert Európát nemzetek lakják, nem pedig egy egységes etnikai és kulturális jellemzőkkel rendelkező európai nép.

A lengyelek és a magyarok is közép-európai identitással rendelkeznek. Ez az identitás nem függ sem a régió határaitól, sem a régió központjának vagy legfontosabb műemlékeinek keresésétől. A legfontosabb dolog a közép-európai lakos tudatosítása és a történelemmel való azonosulás.

Az Európai Unió "sokféleségben egyesülve" mottója Közép-Európában jól ismert. A sokszínűség az, ami évszázadokon át meghatározta térségünk erősségét, meghatározta a kultúrát, a társadalmi és gazdasági életet. A sokszínűség Lengyelországnak és Magyarországnak is erőt adott. Közép-Európában elvetették az "oszd meg és uralkodj" elvét, és egy másik mottó lépett a helyébe: "semmi rólunk nélkülünk".

Következetesen elutasítjuk az európai nemzetek homogenizálásának politikáját. Ez emlékeztet a régmúlt idők gyakorlatára. A lengyel-magyar történelem azt bizonyítja, hogy lehetséges úgy barátkozni, hogy közben megőrizzük a különbözőségeinket, szuverén és erős államokban élünk, és a demokrácia saját változatát gyakoroljuk.

Mivel a múltban elvesztettük saját országainkat, két világháború után, valamint a hidegháború után Lengyelországban és Magyarországon, tudjuk, hogy mi a szabadság ára. Azt is tudjuk, hogy a reformok hiánya vagy a túl későn végrehajtott reformok elkerülhetetlenül kudarchoz és katasztrófához vezetnek. Ezért támogatjuk az Európai Unió gyors megújítását, jól emlékezve a lengyel-litván és a magyar-osztrák unió összeomlására.

Hölgyeim és uraim!

Kedves magyar barátaim!

Helló! - Így üdvözölték egymást őseink Lengyelországban és Magyarországon az évszázadok során.

Helló! - Én is köszöntöm azokat a jelenlévő magyar diákokat, akik 1956 októberében a Lengyelországgal való szolidaritásuk jeléül az utcára vonultak, majd fegyvert ragadtak.

"Isten óvja a magyarokat és adja meg nekik kegyelmedet"

Isten, áld meg a Magyart! (kiejtés: Iszten ald meg o Mogyart!)