1988. szeptember 20-án Margaret Thatcher a belgiumi Brugge-ban tartott beszédében figyelmeztetést és fontos tanulságot adott, különösen ma, amikor az Európai Unió úgy kezdett el vitatkozni Európa jövőjéről, mintha az egy új fogalom lenne, amelyre korábban senki sem gondolt. Az utópia soha nem fog eljönni, mert tudjuk, hogy ha eljönne, akkor sem tetszene nekünk" - figyelmeztetett 33 évvel ezelőtt a brit miniszterelnök. Utópia helyett együttműködésre van szükségünk, mint szabad a szabaddal, egyenlő az egyenlővel.
Az Európai Közösség minden tagjához tartozik, mondta a brit miniszterelnök az Európa Kollégiumban.
A szervezetnek tükröznie kell valamennyi tagjának hagyományait és törekvéseit. (...) A nemzetiségek elnyomására és a hatalomnak az európai konglomerátum központjában való összpontosítására irányuló kísérlet rendkívül káros lenne, és veszélyeztetné az általunk kitűzött célokat.
Európa éppen azért lesz erősebb, mert Franciaország Franciaországként, Spanyolország Spanyolországként, Nagy-Britannia Nagy-Britanniaként létezik, mindegyiknek megvannak a maga szokásai, hagyományai és identitása. Őrültség lenne megpróbálni őket valamiféle európai személyiségazonosságba illeszteni. A Nemzetközösség alapító atyái közül néhányan úgy gondolták, hogy az Amerikai Egyesült Államok mintául szolgálhat. De Amerika egész történelme nagyon különbözik Európától.
Az Európai Unióban azonban ma kétsebességes Európáról beszélnek, együttműködés helyett megosztottságról, jobb és rosszabb értékekről, arról, hogy ki érdemli meg a tagságot a struktúrákban és ki nem. Ma Lengyelország és Közép-Európa az örököse a brit miniszterelnök szavainak, mert a régiónk országainak kormányai hangsúlyozzák a jogot, hogy saját nemzeti közösségeik értékeivel összhangban folytassák saját politikájukat, hogy szuverén módon döntsenek saját politikájukról, hogy keresztények, lengyelek, szlovákok, csehek, magyarok és litvánok legyenek, és ne utópisztikus európaiak, akiket Margaret Thatcher őrültségnek nevezett, de akiket most Európa elkerülhetetlen jövőjeként mutatnak be. A brit miniszterelnök üzenete már a 16. században is aktuális volt térségünkben, és közel állt a Lublini Unió korabeli Jagelló tartományához: "egyenlő az egyenlőkkel, szabad a szabadokkal". Európa éppen azért lesz erősebb, mert Lengyelország, mint Lengyelország, az övé. Nehéz nem egyetérteni azzal, hogy Őrültség lenne megpróbálni valamiféle európai személyiségazonosságba illeszteni. A közösség nem öncélú. Nem is olyan intézményi eszköz, amely folyamatosan módosítható valamilyen elvont intellektuális koncepció diktátumai szerint."
Ezekkel a szavakkal figyelmeztetnünk kell azokat, akik az Európai Uniót olyan föderációvá akarják tenni, amely erkölcsi törvényeket állapít meg tagjai számára.
Margaret Thatcher Bruges-ben ironikusnak nevezte azt is, hogy a nyugati országok, amelyek tisztában voltak az akkor még létező Szovjetunió hatalomközpontosításának veszélyeivel, ideológiailag ugyanabba az irányba mozdultak el. Sürgette, hogy ne kérdőjelezzék meg azt a szerepet, amelyet a NATO egy évtizeden át játszott az európai béke érdekében, és amelyet ma is megkérdőjeleznek.
Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy ne feledkezzünk meg közösségünk szomszédairól. Akkoriban Prágáról, Varsóról és Budapestről beszélt, amelyeket a vasfüggöny elvágott európai gyökereiktől. Ma mi, a közép- és kelet-európai országok képviselői, az Európai Unió tagjai vagyunk azok, akik parlamenti konferenciákon, külügyi bizottsági üléseken, többoldalú és kétoldalú találkozókon emlékeztetjük a Parlamentet arra, hogy keleti határaink mögött háború folyik, hogy a fehérorosz társadalom szabadságot akar, és hogy az EU határaitól keletre és délre fekvő országok csatlakozni akarnak az európai közösséghez. Európa nem áll meg az Európai Uniónál, sem földrajzilag, sem kulturálisan, és mi megpróbálunk úgy tekinteni Kijevre, Tbiliszire, Minszkre, Belgrádra és Szkopjéra, ahogy Margaret Thatcher tekintett Varsóra, Prágára és Budapestre, amelyek elszakadtak a közösségtől.
2016-ban az Európai Unió parlamentjei elnökeinek luxembourgi konferenciáján javaslatot tettem a "Szolidáris államok Európája" című nyilatkozatra, hangsúlyozva az Európai Unió megújításának szükségességét, de nem az európai szövetségi állam kiépítésének irányába. Ez nem fogja megoldani kontinensünk legfontosabb problémáit. Az Európai Uniónak változásokra van szüksége, de ezeket csak az egyes országokban és az európai intézményekben, az összes tagállam között, az egyenlőség és a konszenzus alapján folytatott nyílt vitával lehet elérni. Az EU-nak közelebb kell kerülnie a polgárokhoz, de ezt csak a nemzeti parlamentek tudják biztosítani.
Mk
