Az államról, annak szerepéről és működéséről válság idején. Ez a helyzet a Kárpát-medence országaira is vonatkozik..
Engedjék meg, hogy az elmélkedés kedvéért néhány szót írjak egy olyan témáról, amellyel már majdnem harminc éve foglalkozom szakmailag - az államról. Milyennek tűnik az állam, a jelenlegi világjárvány szempontjából nézve?
A még mindig 19. századi felfogás szerint az állam mindenekelőtt egyfajta szervezet. Ez kétségtelenül igaz. Az is igaz, hogy különösen napjainkban tapasztaljuk meg nélkülözhetetlenségét, szükségességét; hogy kétségtelenül beláthatjuk, hogy az állam által létrehozott szervezettség és rend jobb, mint a káosz, mint az anarchia, amely, ha ma uralkodna, elkerülhetetlenül a vesztünket okozná. Valószínűleg az állampolgárok túlnyomó többsége is így gondolja, mert abszolút többségükben betartják a kényelmetlen korlátozásokat, tilalmakat és terhes előírásokat, és nem csak azért, mert a be nem tartásukért szankciók járnak. Ha az emberek tömegesen figyelmen kívül hagynák ezeket a hatósági utasításokat és szabályokat, akkor a rendőrség nem lenne képes megállítani, elfogni és megbüntetni őket. Az emberek azonban megértik, hogy az ilyen engedetlenség mindenki számára katasztrofális következményekkel jár. Az olyan országok példája, amelyek polgárai (különösen az elején) nem sokat törődtek az ilyen szabályozásokkal, bizonyítja, hogy a "csinálj, amit akarsz" hozzáállás önpusztításhoz, katasztrófához vezet, ami aztán a vírus által megölt emberek ezreivel mérhető; gyakran ismerősök, barátok, a legközelebbi családtagok...
És itt szeretnék kitérni a polgárok szabadságának kérdésére, amely minden országban nagyon fontos. A jelenlegi veszélyes helyzetben azt lehet hallani és olvasni (sőt, egyes újságok címoldalán is), hogy Lengyelországban eljött az "egészségügyi fasizmus", a polgárok jogainak megsértése és korlátozása stb. ideje. Hazánkra is nyomás nehezedett, hogy zárja le a határait (amíg azok, akik ezt kritizálták, nem tették ugyanezt otthon). Eközben Nyugat- és Észak-Európa "progresszívebb" társadalmaiban a fiatalok (és nem csak a fiatalok) az állami hatóságok felhívására, hogy viselkedjenek bizonyos módon, kerüljék az összejöveteleket és a társadalmi eseményeket, gúnyolódással reagáltak a hírre, egy "koronavírus-buli" formájában, számos szórakozott résztvevővel. Nem kellett sokáig várnunk az eredményekre... Ez történik, ha a szabadságot csak a saját jogunkkal azonosítjuk, ha az csak az "enyém", és ha egyáltalán nem utal másokra. Ez egy olyan individualizmus, amely csak önmagát látja: csak én vagyok és az én jogom, hogy azt tegyem, amit akarok. És senkinek semmi köze ahhoz, amit én csinálok. Ez az én életem, az én üzletem, az én döntésem. Milyen gyakran került elénk ugyanez a fajta gondolkodás (vagy meggondolatlanság). A "Csinálj, amit akarsz" szlogen ennek a "liberális" létmódnak a jelképévé vált.
A másik véglet egyáltalán nem a rabszolgaság, a totalitarizmus, az államvallás, az önkényuralom, a fasizmus stb. A másik véglet a szabadság, de egy másfajta szabadság - egy bölcsebb, felelősségteljesebb szabadság. Ez egy köztársasági szabadság, amely meg akarja valósítani az egyén jogait, de nem felejti el, hogy nincs egyedül, hogy közösségben él, és hogy felelős mind önmagáért, mind (legjobb képességei szerint) a közösségért is. Ez egy olyan szabadság, amely megérti, hogy nem lehet azt tenni, amit csak akarunk, mert az már nem szabadság, hanem szabad akarat, sőt néha vakmerőség. A szabadság korlátozása már a szabadság értelmébe is bele van írva. Nincs szabadság felelősség nélkül, és nincs szabadság korlátozások nélkül, ahogy nincs szabad mozgás sem a gravitáció törvénye nélkül, amely akadályozza és egyben lehetővé is teszi a mozgást. A szabad emberek által önmaguk fölött létrehozott hatalom által megszabott korlátok nélkül nem lennének szabadok, mert bármelyik gengszter terrorizálhatna bárkit. Ezért a korlátozások, ezért a törvény, ezért az állam, és ami lényegében megkülönbözteti más szervezetektől - a kényszerítés.
Kinek van igaza? Ma már nem a liberálisok és a republikánusok közötti elméleti vitáról van szó (hagyjuk félre a mindenféle totalitáriusokat, beleértve a "totalitárius liberálisok" közelmúltbeli elszaporodását is). Ma ez egy olyan kérdés, amelyet empirikusan lehet eldönteni! Majd kiderül, hogy mely társadalmak kerülnek ki győztesen a vírus elleni harcból, amikor kiderül, hogy ez a harc nemcsak pénz és jólét kérdése, hanem az önmagunk és mások iránti felelősség, a közösségért való áldozatkészség és a saját, demokratikusan létrehozott, szuverén, más államoktól független és mindenekelőtt saját polgárainak érdekeit védő államhatalom ajánlásainak tiszteletben tartására való hajlandóság is. Ez az első pont az elmélkedésre.
Van egy második. Térjünk vissza még egyszer az állam klasszikus meghatározásához. Szervezet? Igen. De vajon csak egy? A szót itt már többször említették: "közösség". Nos, közösség. Különösen a traumatikus megpróbáltatások idején, amikor kiderül, hogy vannak emberek, akik készek másokért tenni: önkéntes munkában, érdeklődni egy két emelettel feljebb lakó magányos idős hölgy sorsa iránt, maszkokat varrni egy segélyakció keretében stb. stb. Ez az, amikor egy közösség, amely nem mondja: "Erre való az állam, az intézmények, a hatóságok...". Ilyenkor az emberek úgy érzik, hogy kapcsolódnak más emberekhez, és nem is tudják, miért. Ez a közösség nagyon fontos dimenziója. De van egy olyan dimenzió is, amely magában foglalja a politikai és gazdasági döntéshozókat, akik már most is ezrek sorsáról döntenek.
"Készüljetek fel arra, hogy sok szerettetek meg fog halni". Ezeket a szavakat nagyon nem magasztos bátorításnak lehetne venni, ha nem kísérné őket (akkoriban) a "normális élet" (tegyük hozzá: különösen a gazdasági élet) folytatásának politikája. Végül is az Egyesült Királyság, a londoni City nem szegényedhetett el a válság miatt. Az üzletnek folytatódnia kellett. Az embereknek ugyanúgy kellett fogyasztaniuk, mint korábban, másoknak termelniük kellett, és megint másoknak mindebből pénzt kellett csinálniuk. A tanulók iskolákba járnának, a diákok egyetemekre stb. Csak néhányan (de csak az idősek, a gyengék, a betegek) halhattak meg. Lám, lám: "Készülj fel...". Mindebből a "társadalom" (de vajon a "közösség"?) erősebben, egészségesebben, rugalmasabban és valószínűleg... fiatalabban került ki. És gazdaságilag erősek - a fogyatkozó szomszédainkkal szemben, akik minden energiájukat arra pazarolnák, hogy megmentsenek minden öregasszonyt, aki már nem termel semmit és nagyon keveset fogyaszt. Jó egészséget kívánunk ma Johnson úrnak... még akkor is, ha nincs a közelünkben.
Svédországban (az EU egyik legszociálliberálisabb és "legprogresszívebb" országában) az élet még mindig szinte "normálisan" zajlik, az iskolák nyitva vannak, és az idős embereknek azt mondják, hogy "vigyázzanak magukra". (Az idősek otthonába zártak, szó szerint bezárták őket). A svéd társadalom Európa egyik legidősebb társadalma, a várható élettartam nagyon hosszú. Ez ok a büszkeségre és - talán egyesek számára - az aggodalomra... Van rá esély, hogy egyfajta eugenika (amiért senki sem felelős, mert egy vírus teszi, nem a hatóságok) lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk ettől a gazdaságilag felesleges társadalmi ballaszttól, ahogyan Európa néhány leggazdagabb országában már évek óta megszabadulnak a nem kívánt gyermekektől, különösen a betegektől - például a Down-szindrómásoktól. Ahogyan Európa néhány leggazdagabb országa már évek óta eltörli a nem kívánt, különösen a beteg gyermekeket - például a Down-szindrómával diagnosztizáltakat (abortusz), megakadályozza, hogy szellemi fogyatékosok utódokat szüljenek (sterilizáció), és általában lehetővé teszi, hogy a beteg emberek ne zavarják tovább a hozzátartozóikat és az államot (eutanázia). Ez a gondolkodás azon a meggyőződésen alapult, hogy az állam egy vállalat, egy hatékonyan működő üzlet, amelynek a többségi részvénytulajdonosok számára profitot kell hoznia, és nem egy közösség, egy érzelmi kötelékekkel összekötött család, ahol segíteni kell, ha szükség van rá, nem kérdezve, hogy mit kapunk cserébe.
Az államról két ilyen vízióval állunk szemben. Akik a járványok idején mindenkit meg akarnak védeni, mert a közösséget összetartó szolidaritás érzése vezérli őket, azokat mások teljesen félreértik, és - például néhány nappal ezelőtt a Szejm padsoraiból - "idiótáknak" nevezik őket. Végül is a mai válság kiváló lehetőség lehet a jó üzlet számára - csak nem kell visszafogni a gazdaságot, hagyni kell, hogy tovább növekedjen. A leggyengébbek lesznek a vesztesek...
Itt is feltehetjük a kérdést, hogy e víziók közül melyik fog érvényesülni, és hosszú távon melyik bizonyul majd helyesnek. Lehet, hogy azok, akik GDP-jüket a gyengébbekre akarják "pazarolni", gazdaságilag gyengébben fognak kijönni ebből a válságból, mint azok, akik hagyják meghalni a kevésbé leleményes és gyengébb polgáraik ezreit, de ez nem fogja megállítani a kereslet és kínálat spirálját. Csak azt, hogy ezt egy nagyon korlátozott felelősséggel rendelkező társaságként teszik majd, amelynek részvényeit a legjobb a legmegfelelőbb pillanatban eladni, mert egy ilyen társaság önmagában csak annyit ér, amennyit valaki fizet érte. És a család, a család és az államot alkotó nemzeti közösség - kiderül, hogy nem eladó ...
Ki fogja tehát hosszú távon túlélni, és nem csak a koronavírus?
Húsvét AD 2020
